A vérfarkasok mítosza
Mielőtt a tudomány eredményei félresöpörték volna a sötét középkor babonáinak sötétjét, a tudatlanságot és a vallási fanatizmust, Európa lakosainak nagy része igazi félelemben élt a vérfarkasok miatt. A vérfarkas vagy fordult farkas olyan ember, aki önmagát farkassá tudja változtatni. Akkoriban az emberek komolyan hittek a sisakvirág (farkasölőfű, vagy ebrontófű) varázserejében, ami elriasztja ezeket az alakváltó szörnyetegeket. A másik lehetőség szerint megszentelt ezüst puskagolyóval kell agyonlőni a farkasgyanús személyeket.
Hagyományos módszerek álltak rendelkezésére annak a meghatározására, hogy kik a fordult farkasok; számos, nehezen meghatározható jegyet kellett ellenőrizni. Gyanúba keveredhetett bárki, akin megtalálható volt a következő tulajdonságok bármelyike: előreálló fogak; szőrös kéz vagy láb; kisméretű és hegyes vagy alacsonyan elhelyezkedő és a tarkóhoz közel álló fül; szokatlanul hosszú középső ujj; sűrű, középen összenőtt szemöldök; vöröses színű, hosszúkás, domború körmök. Bizonyosan vérfarkassá változtak azok az emberek, akik farkas agyvelejéből, húsából, vagy farkas által leölt bárányból ettek; ugyanez a szomorú sors jutott osztályrészéül azoknak, akik farkas lábnyomában összegyűlt esővízből ittak, vagy olyan forrásból, amelyre farkasok jártak.
1990- ben Hugh Trotti állt elő egy elmélettel, amely új megvilágításba helyezheti a vérfarkas mítoszát. Az ókori Egyiptomban a halál istene a sakálfejű Anubisz volt, a kultuszát szolgáló papok maguk is farkashoz hasonló álarcot viseltek. Ez a kultusz átkerült Rómába is, ahol Kr. u. első évszázadban gyakoriak voltak a Hermanubis nevű, sakálfejű embert ábrázoló szobrok. A római seregbe besorolt germán katonák találkozhattak a farkasfejű Hermanubis- papokkal, láthatták a sakálfejű szobrokat, és nyilvánvaló, hogy a Római Birodalom bukása után hírét is vitték ezeknek. Trotti elgondolása szerint ezeknek a beszámolóknak eltorzított változatai adhatták a farkas alakját öltő emberekről szóló legendák alapját.
(Forrás: www.tulpa.lapunk.hu)